Eseménynaptár:

H

K

S

C

P

S

V

4

12

13

14

18

19

21

24

25

26

27

28

29

 

 

 

ÚJABB TURISZTIKAI FEJLESZTÉSEK A KÖRÖSÖKÖN

2013.11.11.

A térség turisztikai ágazatban érdekelt szereplői újabb közös pályázatot nyújtottak be a Körösök Völgye Akciócsoport koordinálásával.
 

Az 50 millió Ft támogatással megvalósítani tervezett, összesen 63 millió forint értékű fejlesztések között szerepel a békési kishajó kikötő felújítása, a szarvasi szabad strand mellett pihenőhelyek és szociális blokk kialakítása, valamint a Holt – Körös és a Hármas Körös összekapcsolása céljából 2-2 fix és mobil móló kiépítése, továbbá új kishajó kikötő létesítése Kunszentmártonban.

 

 

A Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület vezetésével és a Tiszazug LEADER Egyesület, valamint a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület szakmai támogatásával kidolgozott pontszerű fejlesztéseket Békés Város Önkormányzata, a Körös-Szögi Nonprofit Kft. és Kunszentmárton Város Önkormányzata valósíthatják meg.
 

2013 tavaszán a Vidékfejlesztési Minisztérium hirdetett pályázatot a LEADER térségeken átnyúló fejlesztések támogatására. A Körösök Völgye LEADER közösség gondozásában másodikként benyújtandó pályázatnak köszönhetően a térség aktív turizmusát kiszolgáló infrastrukturális beruházásokra mintegy 130 millió forint fordítható 2014-ben.
 

Az együttműködő Felek közötti Partnerségi megállapodás és a pályázati dokumentáció ünnepélyes aláírására a résztvevők közös sajtótájékoztatójával egyidejűleg került sor a napokban, Szarvason.
 

« Visszalépés
EXP