Eseménynaptár:

H

K

S

C

P

S

V

1

6

13

14

15

17

19

22

23

26

27

 

 

 

CSÓNAKHÁZAT AVATTAK GYOMAENDRŐDÖN

2012.11.13.

Halász Istvánról, a tavaly elhunyt kiváló testnevelő tanárról nevezték el azt a gyomaendrődi csónakházat, amit a napokban adtak át.

A Hármas-Köröstől mintegy 200 méternyire lévő, korábban használaton kívüli épület felújítása a helyi Körös Kajak SE nevéhez köthető, a klub pályázati pénzből, valamint önerőből oldotta meg a beruházást. A látványos fejlesztést az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap a LEADER – Közösségi célú fejlesztés jogcímkeretében 7 millió Ft-tal támogatta.

- A projekt elsődleges célja a csónaktárolás lehetőségének megteremtése volt, közel a Hármas-Köröshöz, így a folyó, mint természetes vízi út lehetőségeit jobban, gyakrabban kihasználhatják a sportolni vágyók a szabadidős és versenyszerű evezőssportok gyakorlásánál, kenutúrák és a sárkányhajózás alkalmával. A beruházás 4 hónap alatt készült el a gyomaendrődi Tótkaép Építőipari Kft. közreműködésével – mondta Gellai Imre, az egyesület elnöke.

Erdős Norbert kormánymegbízott kiemelte, a projekt egyaránt fontos a gyomaendrődiek és a térség számára. Mint mondta, a csónakház átadásával együtt megindulhat a turizmus fejlődése, valamint a beruházás az első lépcsője lehet egy, a jövőben elkészülő sport- és kishajó kikötő számára.

Storcz Botond a megnyitón elismerően szólt a Körös Kajak SE sikereiről. A kajak-kenusok szövetségi kapitánya kijelentette: az elmúlt évek munkáját, teljesítményét látva a klub megérdemelte az új épületet.


Halász István a helyi sportélet meghatározó szereplője voltévtizedeken keresztül. A testnevelő tanár generációkat oktatott atlétikára,tornára, úszásra, több mint 20 éven keresztül szervezett kenustúrákat. A névadó özvegyét ifj. Tótka Sándor, ifjúsági olimpiai-, világ- és Európa-bajnok kajakos köszöntötte az eseményen.

Forrás: hir6.hu; gyomaendrod.hu
« Visszalépés
EXP