Eseménynaptár:

H

K

S

C

P

S

V

4

12

13

14

18

19

21

24

25

26

27

28

29

 

 

 

MÁJUS 18-ÁN SZERVEZI ELSŐ KAJAKTÚRÁJÁT A ZERGE IFJÚSÁGI TÚRASPORT EGYESÜLET

2013.04.18.

A Zerge Ifjúsági Túrasport Egyesület több mint 24 millió Ft támogatást nyert a LEADER - Térségen belüli szakmai együttműködés jogcím keretében megvalósuló, "Gátak nélkül a Körösök Völgyében" c. projektjére.

Az 51 helyi szereplő partnerségére épülő együttműködés célja, hogy az itt élőknek és az ide látogatóknak egyaránt új lehetőségeket mutasson a vízi turizmus fejlesztésére, új képzési módszerek révén segítse a térség aktív turizmusának népszerűsítését.
A projekt keretében számos tréningre és rendezvényre sor kerül, de színes kiadványok, szakácskönyv és promóciós termék is készül a közös munkanyomán.

A program második jelentősebb eseménye a 2013. május 18-ra tervezett kajaktúra. A gyülekező helye Doboz - Szanazug, Kárász u. 1. szám, az autóbusz megálló és a Szamos Kisvendéglő mellett. Regisztrálni 9 - 10 óráig lehet, a rajtpisztoly 10.30 órakor dördül el, útirány Békés Duzzasztómű felé. Pihenőhely a Dobozi közúti hídnál, cél Békés - Dánfok, a Kishajó kikötőben.

A túra házigazdája Zala György, olimpiai bronzérmes sportolónk.

    « Visszalépés
EXP